A Hivatal

Szürreális, ami velem történik. Vasárnap délután a Bangalore-i reptéren nem engedtek felszállni a Kuala Lumpur-ba tartó gépre, mert nem regisztráltam magam a bevándorlási hivatalnál. Habár Tomi és én is business vízumot kaptunk, nekem valamiért regisztrálnom kell magam.

Mindent megpróbáltam, hogy hassak rájuk, kérleltem és érveltem, végül sírtam is, de ez senkit nem hatott meg. Részben én is hibás vagyok, mert elhittem a cégem HR-esének, hogy a regisztrációt Malajzia után is el lehet intézni. Úgy voltam vele, hogy ő él Indiában, biztosan tudja hogy mennek a dolgok. Hisztizhettem volna, habár nem vagyok az a típus, de az az igazság, hogy ha az ember elköltözik egy másik országba, akkor el kell fogadni az ottani szabályokat. Nem számít, hogy nem érted, hogy nem tudsz vele egyetérteni vagy hogy egyenesen hülyeségnek tartod, el kell fogadnod. Ez a legnehezebb része.

Az eredeti terv az volt, hogy a Bangalore-ba való megérkezésünk utáni két napban lakást keresünk (nem találtunk), majd felszállunk a Kuala Lumpurba tartó gépre és hátizsákkal bejárjuk a maláj félszigetet, mielőtt belevetjük magunkat a munkába. A hatóság azonban felülírta ezt a tervet.

Nem volt mit tenni, átrakattuk a jegyünket szerdára (holnapra), majd visszamentünk Bangalore-ba és elkezdtünk a papírok után kajtatni. Ez azóta is tart. Ez egy 9 milliós város, területe több mint 700 négyzetkm, átjutni egyik városrészből a másikba egy vesszőfutás. Nemcsak a bűz és a szmog miatt, hanem az őrjítő forgalom miatt is, a riksásokkal való állandó harcról nem is beszélve.

Már azt hittük, hogy minden papírunk megvan, ma  reggel el is mentünk A Hivatalba (újabb átriksázás a városon), de hosszas várakozás után visszadobták az egyik igazolást, mert fénymásolat volt, nekik meg az eredeti kell. Tehát újabb riksafogás, át a város másik végébe, de nem találtuk a helyet, ahová menni kellett volna a papírért. Ez nem is csoda, mert a legtöbb helyen nemhogy házszám nincs, de még utcanév sem. A helyieknek meg általában fogalmuk sincs, hogy hogy hívják hivatalosan az utcát, ahol laknak. Felhívtuk hát telefonon a kontaktunkat, aki a papírt intézte, ő felajánlotta, hogy elhozza a papírt a hotelünkhöz (lakásunk ugyanis még mindig nincs). Most azt várjuk, hogy ideérjen, fogunk egy újabb riksát, átverekedjük magunkat az őrjítő forgalmon és újra megpróbálom elintézni a regisztrációt.

Közben tele van a testem csípésekkel és állandóan koszos vagyok, mert itt mindenhol száll a por.

Vannak persze olyan pillanatok, amik kárpótolnak az egész napos megpróbáltatásokért: szombaton megismerkedtem egy Rajasthan-i hölggyel, aki mesélt az életéről és a vallásáról, főzött nekünk isteni gyömbéres masala teát és készített zöldséges szendvicset, majd homlokomat megérintve megáldott. Az ilyen élményekért megéri. Tegnap pedig belebotlottunk egy helyi rendezvénybe, amit Ganesha istenség tiszteletére tartanak szerte az országban (erről még fogok írni később). Mindenki nagyon barátságos és kedves velünk (hivatalnokokat leszámítva), szóval alapvetően még mindig reménykedem, hogy jó lesz itt.

UPDATE: a hivatalban ismét visszautasították a kérelmemet, most egy dátum nem volt jó a 8 millió papír egyikén. Újra átriksáztunk a városon, felvettük a jó papírt, majd visszamentünk. Közben már kínunkban nevettünk az egészen. Amikor átcsap az ember feje fölött az a bizonyos sz betűs, akkor nem tud mást tenni, csak nevetni a dolgon.  Végül megkaptam a papírt, szóval holnap Kuala Lumpur, baby!