Sosem gondoltam volna, hogy egyszer éppen Indiában választanak bálkirálynővé, pedig így történt. Pénteken 4-kor mindenki lecsapta a tollat és a billentyűzetet, majd ügetett le az ebédlőbe az említett népünnepélyre. Úgy kezdődött, hogy négy csapatba osztottak minket, majd minden csapat kapott két-két botot. A feladat az volt, hogy a rendelkezésünkre bocsátott színes szalagokkal és matricákkal dekoráljuk ki a botokat tíz perc alatt. Ahogy elhangzott az ukáz, mindenki szörnyen izgatott lett, elkezdtek kiabálni és kapkodni, rohangálni a teremben föl-és alá. Ismét egy olyan szituáció volt, amit sem nem értettem, sem pedig azonosulni nem tudtam vele, mert annak ellenére, hogy bennem is bennem van a gyerek és sokszor elő is jön, az az őrjöngés, amit a botok dekorálása körül rendeztek, erős túlzásnak tűnt. A csapatomban lévő lányok felváltva kapkodták ki egymás kezéből az eszközöket, mindegyikük ki akarta venni a részét a díszítésből. Az eredményhirdetés koncepciója sem volt világos, mert a sem a győztes, sem a többiek nem kaptak semmit, ellenben mindegyik csapat ugyanolyan hangosan ordított az eredményhirdetéskor, függetlenül a helyezéstől. Igazából az van, hogy szerintem egyszerűen imádják a hangzavart, ez pedig az utcán, az üzletekben és úgy látszik versenyhelyzetben is megmutatkozik.
Ezután táncoltunk. Az, hogy szürreális, nem fejezi ki azt, ami ott történt. Képzeljetek el engem, amint indiai népviseletbe öltözve szalagos botokkal a kezemben csapkodok össze-vissza a panjabi zene ütemére, közben pedig körbe-körbe sétálunk az ebédlőben, néha pedig párba rendeződve ütjük a botokat tovább. Persze a többiek se festettek akárhogy:Vijay, az egy órával azelőtt még tetőtől talpig Ralph Lauren-be öltözött cloud company CEO-ja most virágmintás, bordó bársonykaftánban feszített, lábán felfelé pördülős, aranysújtásokkal feldíszített papucsot viselt, és a tánctól úgy izzadt, mint kurva a templomban. Mindezt nem lehetett kibírni röhögés nélkül, pedig igazán igyekeztem visszafogni magam. Miután kitáncoltuk magunkat, bálkirályt és királynőt választottak. Ez utóbbi én lettem, nyilván csak jófejségből - megpróbálták a magyar kislányt beintegrálni a társaságba, ami tekintve az előző pár óra eseményeit nem nagyon sikerült, de azért nagyon értékeltem a gesztust. Kaptam a nyakamba egy sárga szalagot, a fejembe pedig egy ékköves koronát. Érdekes módon a bálkirály is ugyanezt kapta, neki rózsaszín kövek voltak a koronáján.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése